|
Témaindító hozzászólás
|
2012.04.04. 18:09 - |
Gondor két kapitánya egyre furcsább ügyekbe keveredett bele, ezért, hogy az ügy végére járjanak, és számos kérdést megválaszoljanak, útra kelnek, hogy átvágjanak Középfölde vad tájain, egészen Vadusvardig és a rohani mezőkig.
Résztvevők:
Faramir, Boromir, Sanagruill, Drundra |
[82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
( Kűrtvár! Mennyi érdekes mesét hallottam róla. Apám itt vesztette életét. Remélem, hogy betérünk oda mert nagyon szeretném jobban szemügyre venni. Elég fáradt vagyok a hosszú úttól, és éhes is, bár a szarumánnál kapott étel nagyszerű volt.) |
(Szerencsére Boromir megengedte, hogy együnk ami már nagyon kellett.Egy kis idő után mikor ettem gondoltam körülnézek.) |
(Mivel Boromir a Helm-szurdokba ment, én is oda tartok. Amikor elég távol értünk Orthanctól, Sanagruill megkérdezi):
Mit tudott meg, uram?
A Fehér Mágus eléggé szűkszavú volt, azzal kapcsolatban, amit mi akartunk tudni. Mást bővebben kifejetett. Elkezdett beszélni az emberi faj hanyatlásáról.
(Sanagruill értetlenkedve néz, de megértem, a mágusok mindig is bonyolultan gondolkodnak. Tovább lovagolunk. Alkonyatkor meglátjuk a Helm-szurdoki Kürtvárat.) |
(Végigügetek a számomra már ismerős várban. Kedvelem Rohant, határozott harcmodoruk, érdekes kultúrájuk, valamint igazságos uralkodója miatt, aki többször hoz jobb döntést, mint apám, Gondor helytartója. Ha itt végeztem, Edorasba vágtatok, ugyanis beszélnék Éomerrel és magával, Théoden királlyal is. Leszállok Tiberith hátáról, akit ezután bevezetnek az istállóba, majd az embereim felé fordulok.)
Majd én elintézem, maradjatok! (mondom nekik.) Nézzetek szét, felteszem éhesek vagytok, ha gondoljátok ugorjatok be valahová, de ne kószáljatok el, nem maradunk sokáig.
Rendben, uram, köszönjük! (mondja egy emberem, mire én biccentek, majd arra megyek, amerre a rohír katona vezet. Végül egy istálló mellett találom meg, akit keresek.)
Uram! (néz felém.) Ceorl vagyok, Theorl fia! Hallottam, hogy beszélni kívánsz velem!
Igen, így is van! (válaszolok.) A nevem Boromir, Denethor fia vagyok, Gondorból! (mutatkozok be én is.) Egy nyomozás folyamán jutottam el ide. (mondom.) Egy warg csapattal vívott harc után indultam el fivéremmel, Orthancba. A Druadán erdőben a fanyűvők azt mondták, ti tudjátok, honnan jöttek a farkasok. (vázolom fel röviden a helyzetet.)
Így is van, uram! (válaszol.) Ha megengedi, egy korsó hideg sör társaságában válaszolnék, ugyanis eléggé kitikkadtam a melegben.
Rendben, egy habzó, hideg sört én is elfogadnék. (mosolygok, majd egy fogadó felé indulunk.) |
(Bemegyünk a helyiségbe. Egyből a lényegre térek.)
Curunír úr! (Így szólítom meg, mert ez a nemesebb neve, megadva neki a tiszteletet, és talán így jobb eséllyel válaszol is.) Csak válaszokért jöttünk. Két válaszért. Az egyiknek a kérdése az, hogy , merre találjuk Radagstot, a Barnát.
Radagast nem köti az orromra merre tart, ha elmegy, egyhamar nem tér vissza, hacsak én nem hívom.
De nem tudja merre járhat? (kérdem.)
Mint mondtam: Radagast ezt nem köti az orromra. (látszik, hogy kezdi elveszteni a türelmét, ezért nem kérem, hogy hívja.)
Hát akkor nekünk kell megkeresnünk. A másik kérdésünk az, hogy nem látott-e Rohanban mostanság wargokat.
Nem láttam, se Rohanban, se azon kívül, mert bizony többet látok, mint azt az emberek gondolnák.
És a Drúadán erdőben?
Nem láttam. Ha a wargokat keresitek, nem tudok segíteni. Pláne úgy, hogy ostoba bátyád még meg is vádolt azzal, hogy tőlem jönnek a wargok.
Nem vádolt meg! És egyáltalán nem ostoba! (magam is meglepődöm, hogy hirtelen hogy felkaptam a vizet.)
De látszott rajta, hogy gyanús vagyok. (Szarumánnak nem változik a hangja, ugyanaz a behízelgő hang válaszol az én ordításomra, mint beszélgetésünk elején.) Semmiben nem tudok segíteni, hacsak nem abban, hogy azt mondjam, nem kell minden után nyomozni. Épp ez a baja a mai embereknek. Mindent tudni akarnak. Nem elég nekik az amit tudnak, amilyük van. Az emberi faj hanyatlik. Már nem elég erős. Ennyit tudtam segíteni.
(A szavaiból kiveszem, hogy nem akar többet beszélni, és mehetek. Bátortalanul elindulok az ajtó felé, és amikor látom, hogy semmit nem reagál erre, gyorsan kimegyek. Intek a javában falatozó embereknek hogy indulunk.)
|
(A kapu zárvavolt. Így megálltunk és vártunk, hogy kinyissák. Órákat töltöttünk el ott. Kiabáltunk, hátha valaki meghallja és kinyitja, de nem történt semmi. Egyszercsak hatalmasat nyikorgott a kapu és lassan kinyílt. Mi összekaptuk magunkat, és kardunkon tartva a kezünket tekintettünk a kapun túlra, ahol egy fehér ruhás, szakállas öreg állt. Ő a nagy Szarumán akiről olyan sokat hallottam. Faramir elindult felé, és mikor odaért meghajolt előtte, és beszélgetni kezdett vele. Mi nem sokat értettünk belőle, de egyszercsak jelzett, hogy jöjjünk, és Szarumán mellett sétálva elindultak a toronyhoz. Orthanc körül gyönyörű fás ligetek helyezkedtek el, melyeken át fehér köves utak vezettek a toronyig. Csicseregtek a madarak, és néhány állatot is látni lehetett a fák közt. Mikor odaértünk a toronyhoz, Szarumán felsétált néhány lépcsőfokot, és onnan szólt nekünk.) Jöjjenek Uraim! Hadd lássam vendégül önöket. Ahogy látom magukra fér egy kis elemózsia. (Igaza volt. Éhesek is voltunk. Bementünk a toronyba, ahol igen sötét volt, és hűvös. Szarumán felvezetett minket az egyik emeletre, ahol egy teremben egy hosszú asztal volt elhelyezve.) Foglaljanak helyet! (Mondta.) Hamarossan itt lesz az étel is. (Faramir is le akart ülni, de Szarumán azt mondt.) Kérem jöjjön velem. Mielőtt elkezdenénk a lakomát, úgyhiszem beszélni óhajt velem. Vagy nem ezért jött el ideáig? (Faramir helyeselt, majd egy ajtón bementek egy kis helységbe, ahol egy asztal volt, és könyvek.) |
(Több napos lovaglás után meglátom Kürtvár magas falait a távolban.)
Megérkeztünk! (mondom a csapatnak. A hatalmas hegyek előtt hosszú síkság terül el, végigvágtatunk rajta, majd fel a hídon.)
Kik vagytok? (kérdi az őr, egy újonc rohír katona.)
Én Denethor fia, Boromir vagyok, Gondorból! Ők pedig az embereim! (mondom.) Beszélni kívánunk a hadvezéreddel! A dolgunk ránk tartozik!
Rendben, uram! (mondja, majd beenged minket a kapun.) |
(Reggel korán keltünk. Még tudtam volna aludni, de nem várhatunk. Miután megreggeliztünk, és összepakoltunk elindultunk Vasudvard felé. Faramir gondterhelt volt, és nem is volt túl jó kedvében. Próbáltam kicsit feldobni, de mintha nem is hallana. A távolban már látni Orthancot. A teteje szinte a felhőket érte. Olyan volt mintha a természet alakította volna így. Lenyűgözővolt. Faramir gyorsított a tempón, és nemsokára már a kapunál voltunk.) |
(Boromirék elvágtatnak, így magamra maradok Sanagruillal, és egy lovassal.)
Siessünk! (mondom.) Ne érjen itt az éjszaka.
(Jelzek Grélosnak hogy induljon, így egy óra múlva mi is kiérünk az erdőből.) |
(Felülök a lovamra, majd dél felé fordulok a csapat élén.)
Ég veled! (mondom Faramirnak.) A Helm-szurdokban várunk! (mosolygok, majd elindulunk. Eleinte csak ügetünk, majd vágtára fogjuk a paripákat. Egy óra múlva kiérünk az erdőből, a nyílt tisztásra, majd a hegyek, dombok árnyékában haladunk tovább. Első éjszaka letáborozunk, reggel pedig tovább indulunk.) |
(Faramir helyeslően bólintott, és utána elkezdtünk készülődni. Elraktam egy kevés élelmet, és vizet, majd felültem a lóra, és elindultunk Vasudvardba.) |
Akkor Helm szurdok... (mondom halkan.) Kit szándékozol magaddal vinni? (kérdem Faramirtól. Szeretnék mellette lenni, amikor beszél a Fehér Szarumánnal, már csak az én különös látogatásom miatt is, de tudom, nekem Rohanba kell vágtatnom, hogy minél előbb beszéljek a lovasokkal. Amikor elkészültünk, hátamra kanyarítom a köpenyemet, oldalamra csatolom a kardomat, tőrömet, majd felnyergelem Tiberith-t és már indulunk is tovább.) |
Faramir Kapitány! Engedje meg, hogy Önnel tarthassak. Hárman kevesen lesznek oda, kitudja mivel találják szemben magukat útközben?! |
A király nem, de azt mondta, hogy a rohírok egy része igen, ezért a Helm-szurdokba mentek, én pedig ellátogatok Szarumánhoz. Két embert viszek magammal, nem többet nem kevesebbet, nem akarok nagy felhajtást csinálni, de azért védtelen sem akarok lenni.
(Megköszönjük a lakomát, összeszedjük a fegyvereinket, majd a lovainkhoz megyünk, felülünk rájuk és elindulunk kifelé az erdőből. Egy órát lovagolunk, a fák kezdenek ritkássá válni, de már szürkül. Hátranézek az embereimre. Most nem látszik rajtuk a fáradtság, ezért lovagolunk tovább.) |
(Isteni lakomát rendeztek a fanyűvők! Remek hangulatban is telt az étkezés. Mindenki jólérezte magát, és az étel is nagyszerű volt. Annyira belemélyültem az evésbe, hogy alig vettem észre, hogy a Kapitányok beszélgetnek, és méghozzá elég halkan. Bizonyára ők nem udnak úgy elmélyűlni a lakomában a nyomasztó gondjaik miatt. Mivel már jól laktam, én is odamentem, hozzájuk, hogy hátha tudok valamit segíteni nekik. Boromir éppen arról érdeklődött fivérétől, hogy a fanyűvő király tud-e valamit a wargokról.) |
(A katonák jóízűen falatoznak az alacsony faasztalaknál. Én is ott ülök, és eszem egy kicsit a fanyűvők jellegzetes ételeiből. Jól esik az unalmas kenyér-szalonna párosítás után, és ezerszer jobb a rohír ragunál. Mikor jól laktam, felállok, és fivéremhez lépek.)
Tud valamit a király a wargokról? (kérdem halkan.) |
(Már a legrosszabbtól tartottam, ez most nagyon jól jött. A lakoma finom, jó ez a kicsi változatosság a szalonna után. Amikor végeztem, elkezdek beszélgetni a királlyal.)
Uram! (Szólok.) Tudtok valamit a farkasokról? Mármint arról, hogy honnan jöttek.
Mi nem. A farkasok mennek hegyekbe. Üldöz őket rohírok és lecsap rájuk.
Rohírok? (Kérdezem.)
Igen. Bár rohírok vesztenek. Farkasok mennek tovább. Fanyűvő lecsap rájuk és legyőz.
És nem tudjátok honnan jöttek?
Mi nem. Rohírok igen. Akik menekül Helm-szurdok hegylábhoz.
(Tehát nem Vasudvardba, hanem a Helm-szurdokba kell menni a farkasok után. Visszamegyek az embereimhez és elmondom. Megvárom, hogy mindenki jóllakjon, hogy elindulhassunk.) |
(Bevisznek minket a városukba, és bezárnak. Hatalmas fa ketrecekbe kényszerítettek minket. Kezdek elbizonytalanodni a tervemben. Egyszercsak nagy zürzavar alakul ki a király körül. Épp a háza felé tartott mikor egyszercsak rosszul lett. Kiverte a víz, és össze esett. Lehet, hogy rájuk nincs is olyan jó hatással ez az ital? Kezdek félni. Mindenki nagyon mérges rám, és ha most a király meghal, akkor nekünk is végünk. A fanyűvők népe már készül is a kivégzésünkre. Mit tegyek most? Teljesen kétségbe estem. A Kapitány Urak dühösek rám, és a fanyűvők velem kezdik a kivégzést, ha a királyuk meghal. Lassan beesteledik. Egész éjjel ébren voltam, pedig halálom napja elött jó lett volna még egy utolsót aludni. Senkisem szól hozzám, teljesen elzárkóznak tőlem társaim mérgükben, de megértem, elvégre miattam végzik ki őket is. Lassan fel kel a nap. A fanyűvők is ébredeznek, és készülnek, a halálunkra. De egyszercsak felszólalnak a dobok. Ez lesz a jel a kivégzés kezdetére, és a király halálára?...
Egyszercsak megjelenik a király a háza ajtajában, majd elindul felénk. Amikor közel ér hozzánk, észreveszem, hogy egész más lett. Eddig ősz púpos, és csúnya volt, inkább hasonlított orkra mint emberre. Haja nagy csimbókokban lógot testéhez mérve aránytalanul kicsi fejéről. De Most...
most egész más lett. Megfiatalodott, tartása is egyenesebb lett mint volt, a haja az ősz csimbókból, fekete hosszú "lombkoronává" lett. Az arcán lévő ocsmány hegek, és ráncok eltűntek. És a lába meggyógyult.) Ti segít nekem! Én lettem erős, fiatal, szép! Ti barátok lenni mi népünknek. Segítünk nektekk! (És ezzel ki is eresztettek minket, és nagy lakomát rendeztek) |
(Nagyon nem tetszik, amit az újonc művel, biztos lehet benne, ha rosszul sül el a dolog, és túléljük ezt, akkor megkapja a magáét. A fanyűvők odajönnek hozzánk, és a börtönükbe vezetnek, ami egy magas fa tövében van. Erős fából épített rácsok közé vezetnek, majd ránk zárják, ahonnan kiváncsian nézem a történteket, közben egy mérges tekintetet eresztek Sanagruillre. És ha nem válik be?) |
(Én is térdre ereszkedem, de figyelmem nem hagy alább. Nem tűnik bíztatónak a helyzetünk, ha akrnak itt és most kivégezhetnek minket. Remélem, hogy ez bejön. Gondolom magamban. Egyszercsak észreveszem, hogy a fanyűvők királyának lába megvan feketülve. Valószínűleg üszkösödik. Nem néz ki túl bíztatóan, de még menthető. És erre egyszercsak támad egy ötletem! Óvatossan felállok, de meghajolva maradok, és kezeimet feltartom a vállam fölé, hogy lássák, nincs fegyverem, de rögtön célbavesznek.) Királyom! (Szólok félve attól, hogy megölnek) Hogy bizonyítsuk baráti szándékunkat engedd meg, hogy egy igen jelentős ajándékot nyújtsak át! (Látom, hogy Boromir, és Faramir nagyon ideges, és haragos lett, minden bizonnyal azért mert így kockára teszem az egész csapat életét, de folytatom, mert biztos vagyok a dolgomban) Ezt az édesanyám adta, mikor elindultam erre a nagy és nehéz útra. Ez egy gyógyító ital, mely szinte minden betegségre jó hatással van. Kérlek fogadd el! A néped érdekében! Bár nem vagyok gyógyító, de látom, hogy súlyos kórban szenved, ami halálos is lehet. Talán ez az ital ír lehet a bajára, és így megkíméli népét és családját a keserű gyásztól! (Letérdelek és felemelem a kulacsot, melyben a reményt vélem felfedezni. A király jelez egy emberének, aki óvatossan kivette a kezemből a kulacsot, és kinyitotta. Odavitte a királyhoz, és érdeklődve szemügyre vették, majd a katona aki elvette tőlem bele ivott. Valószínűleg ízlett neki mert egy kicsit elmosolyodot, és a király felé fordulva beszélni kezdett. Egy kis tanácskozás után a király is bele kóstólt, és egyszerre megitta az egészet. Boromir mérgesen tekintett rám. Faramir pedig a király reakcióját figyelte, aki úgytűnik gondolkodik, a sorsunkrol. Majd egyszercsak megszólalt) Ti fogoly! Mi vinni titeket, börtön! Én gyógyul ti barát! De én halok ti velem haltok! |
[82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
